Walter Bell – Egy elefántvadász kóborlásai

Elsõ és egyetlen magyar kiadás az eredeti 1923-as angol kötet fordítása. A könyv mindössze negyven példányban készült! Egyedi kézi kötésű vászonban, nyomott címfedéllel és cimkével. A kötetet a szerzõ saját rajzai és fotói gazdagon illusztrálják. 160 oldal.

Előjegyezhető

Walter Dalrymple Maitland Bell, vagy ismertebb nevén „Karamojo Bell” könyvét tartja kezében a kedves olvasó. Lehetetlen úgy afrikai vadászatról szóló könyvet lapozni, hogy ne találkoznánk Bell említésével. Neve egybeforrt az afrikai elefántvadászattal, és nyugodtan mondhatjuk, hogy ezen a téren minden idők legtapasztaltabb és legsikeresebb vadásza volt. Több mint tizenhat évet töltött a fekete kontinensen, vadászott Kenyában, Abesszíniában, Szudánban, Libériában, Francia-Kongóban, Belga-Kongóban, Lado Enklávé és Elefántcsontpart területén.

Könyvforgató olvasókban talán már felmerült a kérdés: miért szól a múlt század első feléig oly kevés vadászkönyv az elefántvadászatról? A válasz rendkívül egyszerű: kevés elefántvadász élte túl a kalandokat, hogy utána megírhassa tapasztalatait, és beszámolhasson az utókornak élményeiről. A legtöbbjükkel vagy egy dühös elefánt végzett, vagy a bennszülött törzsek, ha pedig ezeket netán túlélte, valamilyen trópusi betegség áldozata lett. Ezért is olyan nagy kincs, hogy Bell papírra vetette élményeit, és így ezeket ma is olvashatjuk. Szinte valóban ő az egyetlen, aki ennyi veszélyes találkozás után visszavonulva, kényelmes otthonában írhatta meg visszaemlékezéseit.

Bell 1880-ban látta meg a napvilágot Skóciában. Kilenc testvére közül rátermettsége már nagyon fiatalon megmutatkozott: szinte még gyerek volt, amikor már három kontinenst körbejárt, tengereken keresztül vitorlázott. 17 évesen Brit Kelet-Afrikába ment dolgozni, ahol őt is megszédítette az aranyláz híre. Elvándorolt a Yukonhoz, hogy tervei szerint elegendő pénzt gyűjtsön afrikai elefántvadászataihoz. A szerencse azonban nem mosolygott rá, így önkéntes katonaként 1899-ben visszatért Dél-Afrikába, ahol részt vett a búr háborúban. 1902-ben eljutott Nairobiba, itt addigi spórolt pénzén megvette felszerelését, és belevágott élete álmába, az elefántvadászatba. Előtte csak könyvekben találkozott elefánttal, így egyből a mélyvízben találta magát, de helytállt, és sikeresen elejtette első bikáit.

A kezdeti veszélyes helyzetekből okulva időt és fáradságot nem kímélve tanulmányozta az elefánt anatómiáját. Pontosan megismerte az agy helyzetét, valamint a szív és tüdő elhelyezkedését a testben.

Ez nagyban hozzájárult későbbi sikereihez és ahhoz a képességhez, hogy az elefánt létfontosságú szerveit minden lehetséges szögből képes volt eltalálni. De nemcsak erről vált híressé, hanem arról, hogy mindezt leginkább kiskaliberű fegyvereivel érte el. Száz méter magasból lőtte le a madarakat, és olyan kiváló lövővé lett, amilyen kevés létezett. A lövés pontosságában hitt, nem a lövedék méretében. Szerinte a jól elhelyezett golyó esetében mindegy volt, mit használ a vadász. Sokkal szívesebben használt egy könnyű, hét mm-es Mausert, mintsem cipeljen száz és száz mérföldeken át egy nagy kaliberű, nehéz puskát.

Élete során nem kevesebb, mint 1011 elefántot ejtett el, amiből 983 bika volt. Legeredményesebb hónapjában negyvennégyet lőtt, persze voltak olyan hónapok is, amikor eggyel sem találkozott. Természetesen gyalogszerrel járt az elefántok után, elmondása szerint volt év, hogy 24 pár bakancsot nyűtt el. Kiszámolta, hogy átlagosan 73 mérföldet kellett megtennie minden elejtett elefántjáért, ami összesen közel 75 000 mérföldet jelent. Ennyi gyaloglással csaknem háromszor kerülhette volna meg a Földet…

Ez a könyv igazából az elefántcsont utáni vadászatról szól. A „fehér arany” utáni vágy hajtotta őt minden viszontagság ellenére, éveken át tartó nélkülözés közepette, életveszélyes helyzetekben, térképek által nem ismert területeken keresztül. Könyvei révén Karamojo Bell neve fennmaradt az utókor számára, és ma is komoly hatást gyakorol az Afrikába vágyó vadászok körében. Abban az érintetlen Afrikában vadászhatott, ami mára örökre eltűnt, és sosem térhet vissza. Egy olyan korban, amikor még a „százfontos” elefántbikák számlálatlanul rótták a szavannákat, hatalmas, feltáratlan területek őserdei kínáltak megannyi kalandot a bátor vadászok számára. E kötet révén talán felidézhetjük a letűnt időket, és beleélhetjük magunkat, milyen is volt az egykori elefántvadász élete az afrikai vadászat hőskorában.