Videcz Ferenc – Tanítványok

Videcz Ferenc - TanítványokVidecz Ferenc – Tanítványok

Minden ​ember teljes élete során tanul és egyben tanít is. Jót és rosszat, szépet és rútat, igazat és hamisat, ki ebből, ki abból többet vagy kevesebbet, indíttatása, vérmérséklete, körülményei, szándékai szerint. A spontán – iskolák által csak csekély mértékben befolyásolható – folyamat célja, hogy a monoton, szürkének tűnő, valójában igen sokszínű világ dolgai között sikerüljön többé-kevésbé eligazodnunk.Az intézményes oktatás – hogy legalább önmagát megnyugtató módon betöltse szerepét – kénytelen minden ismeretet összezsúfolni, s ezért óhatatlanul leegyszerűsíteni: ott a jó valóban jó, a rossz pedig tényleg rossz, vagyis minden vagy fekete vagy fehér, mint az írás a papíron. Ugyanakkor a valós világban a jó nem mindig vonzó, sőt, alkalmanként káros, a rossz viszont gondolkodó ember számára tanulságos is lehet.Tanítványaimat – az ókori rómaiak mondásának szellemében – az iskola szűkös és falansztert idéző sablonjain túllépve igyekeztem az élet kusza összefüggéseinek és ellentmondásainak felismerésére, megfejtésére nevelni. Erre kiváló lehetőségül kínálkozott a természet titkainak feltárása, a vadászat látszólag zárt, sejtelmes világának megismertetése. Hogy mit jelentett akkor és mit jelent számukra ma e nem mindenkinek osztályrészéül jutott élményanyag, az kiderül e könyv fejezeteiből.

Nimród alapítvány vadászkönyv sorozata. Készült 1000 példányban.

Sorszámozott: 72 -es példány.

Budapest, 187 oldal. sok fotóval. Előjegyezhető