Széchenyi Zsigmond – Denaturált Afrika
Feleségemmel a Fekete Földrészen.
A Denaturált Afrika Széchenyi Zsigmond utolsó könyve. A háborút követő meghurcoltatások után 1960-ban részt vett a Természettudományi Múzeum 1956-ban elpusztult Afrika gyűjteményének pótlására indított expedícióban. Az akkor hozott anyag kiegészítésére 1963 decemberében feleségével kettesben három hónapos vadász- és fotószafárira indultak Széchenyi ifjúkori vadászatainak helyszíneire. Ennek az útnak a története ez a könyv.
Az útleírásból annak idején szerkesztői megfontolásból kimaradt két fontos fejezet, melyek csak sokkal később, a Szarvasok nyomában című kötetben kaphattak helyet. A kiadó ezt a hiányt most pótolta, így bekerült a könyvbe a Mese az uborkafáról című visszaemlékezés, és helyet kaptak benne 1960-as útjának feljegyzései is. A Denaturált Afrika szomorú tanúja a fekete földrész változásainak, és lelkes krónikája a feleségével közösen tett sikeres gyűjtőexpedíciónak.
M-Érték Kiadó Kft.
Budapest 2003. Fűzött kemény papírkötés. 424 oldal. Előjegyezhető