Nadler Herbert – A keleti és déli Kárpátokban

Az egyik leghíresebb vadászírónk harmadik vadászkönyve. A Kárpátok vadregényes tájain, zerge, szarvasvadászatok leírásait tartalmazó kötet.

Vajna és Bokor kiadása.

Budapest, 1943. 295 oldal, 82 fényképpel.

20.000 ft

Elõszó:

Előszót írok könyvemhez, nemcsak azért, mert szokás és az olvasó talán elvárja, hanem azért is, mert ezen a helyen valami mondanivalóm van. Csak az a baj, hogy ami belőlem most kikívánkozik, azt más szerzők már megírták. Ennél valóban könnyebb feladat eredeti vadászati elbeszéléseket írni. Ha az ember szépen sorjában csak azt mondja el, amit megélt, nem érheti az eszmecsenés vádja. De amikor a tollforgató vadászok könyvük elején az olvasóhoz fordulnak, kiderül, hogy nagyjában hasonló érzések és gondolatok szólaltatják meg őket.
Valamikor régen egy német apa jelenlétemben fiát rendre oktatva, így szólt:
“Illemszabály, hogy az ember lehetőleg ne beszéljen magáról.”
Ez a szabály természetesen mindenkire kötelező, ezért elnézést kérnék, hogy könyvemben sokat szereplek. Ámde ezt már megtette a kiváló német vadászati szakíró, Ernst Graf Silva-Tarouca “Glückliche Tage” című nagyszerű műve előszavában. Idézem szavait, magyarra fordítva:
“… őzbakjaimat és szarvasbikáimat saját felelősségemre és kockázatomra lövöm. Ennek bizony az a hátránya, hogy folyton magamról kell beszéljek, és elismerem, hogy az egyre-másra ismétlődő én, én, én szerénytelenségnek hangzik. Pedig nem az! Utóvégre mégsem írhatok úgy, hogy – egyszer volt egy ember, kiment az erdőbe, mert kedve kerekedett szarvasbikát lőni. – Az ilyesmi költött mese látszatát keltené, márpedig elbeszéléseim nem mesék, sőt úgy vélem, a legjobb bennük éppen az, hogy igazak.”

Nadler ​Herbert vadászattal és vadgazdálkodás-sal akkor kezdett el foglalkozni, amikor 1905-ben gróf Batthyány Ervin Vas megyei földbir-tokosnál személyi titkár, majd számtartó lett. Itt szerzett ismereteit, tapasztalatait még jobban elmélyítették azok az évek, amikor Erdélyben, a Kárpátokban, Felső-Magyarországon, Zólyom környékén vadászterületeket vett bérbe, és idejének legnagyobb részét ezeken az ember által alig látogatott tájakon töltötte. Ezt követően kezdték őt cikkei nyomán szaktekintélyként elismerni. 1925-ben felkérték a Nemzeti Vadászati Védegylet trófeakiállításának megszervezésére. Az ezt követő évek során dolgozta ki az ún. Nadler-féle képletet, amely egységes bírálati rendszert teremtett, és mai napig ez a trófeák elbírálásának az alapja.
1929-től a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója, 1930-tól A Természet című folyóirat főszerkesztője. Számos publikációja és könyve jelent meg élete során, naplóit és feljegyzéseit a Mezőgazdasági Múzeum, gazdag vadászati hagyatékát pedig a Nemzeti Múzeum őrzi. Saját bevallása szerint számára a vadászat „nem sport, hanem mesterség, tanulmány, feladatok megoldása elmerülés, vigasz, gyógyír, kárpótlás és erőforrás volt”.
E vadásznaplóját 1936 szeptemberétől datálja, utolsó bejegyzése pedig 1938 szeptembere, vagyis két év történéseit mutatja be ez a könyv, amelyet a szerző 82 eredeti fényképe illusztrál.