Huszár László – Kwaheri Afrikai vadásznapló (1929)

huszár lászló kwaheriHuszár László – Kwaheri. Afrikai vadásznapló

A könyv illusztrációit Vezényi Elemér készítette.

Számos, a szerző által készített fotóval illusztrálva.

Festett egészvászon kötésben, jó állapotban. A könyv végén szines kihajtható térképpel.

A könyv részletesen tárgyalja az egyes afrikai nagyvadfajokat.

A szerző több alkalommal is vadászott Kelet-Afrikában, sőt még dél-amerikába is eljutott. Több vadászútjáról azonban csak ezt az egy könyvet írta.

Címlapképként a szerző fekete-fehér fotójával (Ács Dusi fotóművésznő fényképe után), szerzői előszóval, szövegközti, fekete-fehér, feliratos, eredeti fotókkal, tollrajzokkal, színes műmellékletekkel, fényképfelvételek, a tollrajzok és a műmellékletek részletes jegyzékével, egyéb reprodukciókkal, kihajtható, színes térképmelléklettel és átfogó tartalommutatóval kiegészített kötet. A tollrajzok Vezényi Elemér festőművész rajzai után készültek. A kötetet Vezényi Elemér és Lilian Tubb festményei díszítik. Nyomtatta és kiadta a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Budapesten.

Báró Huszár László ismert magyar arisztokrata, utazó, vadász, útikönyv- és vadászkönyvíró. Saját vagyonából jelentékeny összeget áldozott afrikai utazásaira, vadászataira és a vadászirodalom magyarországi népszerűsítésére.

Lentebb olvasható a tartalom.

Budapest, 1929, 299 oldal, 147 fényképpel. 28.000 ft

 

kwaheri afrikai vadásznapló
kwaheri afrikai vadászkönyv

 

 

 

 

 

 

A tartalom:

Útban Afrika körül
Az Atlanti-óceánon
Az egyenlítői keresztelés mókái
A Bálna-öbölben
Déltengeri madárvilág
A gyémántmezők vidékén
Fokvárosból Mocambique-ig az Indiai-óceán déli részén
A “kazi moto”, az igazi afrikai élet
Egy kis néprajz, orvoslás és vásár
Baj lesz a mocskos víztől
A fertőzés komoly következményei
A portugálok hajdan és most
A gyilkos klíma életrendje
Kalandos emberek
Bábeli nyelvzavar
A németek kultúrmunkájának nyomai
A zanzibári szultán gyermekei
Megérkezés Afrikába 36
Tanga, Tanganyika legészakibb kikötője
A Kilimanjaro déli lejtőjén
Moshi-ban készülődés a “safari”-ra, a karavánútra
Kedves emberek közt a Momella-farmon
A német munka s a természet ereje
Autón a sivatagban
A búrok hősénél
Az elhagyott gépkocsi
Az afrikai vadászat szemléje
Elefánt
Oroszlán
A zebra és a zsiráf
Ártatlan hústornyok
Gnúk és gazellák mozgalmas képe
Antilópok, gazellák
Sokféleségük
Apró vad – nagy vad
Értékelésük vadászati szempontból
Az orix
(ORIX BEISA) (nyársas antilóp)
Válfajai
Bohókás, groteszk mozdulatai
Vadászöröm
A gerenuk
(LITHOCRONIUS WALLERI)
A zsiráf-gazella szomáli nyelvek: gerenuk
Kiveszőben a sivatagszélek lakója
Kecskemódra legelik a mimózalevelet
Incselkedések
A vastagnyakú bak halála
A grant- és thomson-gazella
Az átmeneti fajták
Színekben pompázó külsőjük
Tájékozódásuk
A puszták lovagja
Három kis oroszlán
Terítékre került vadak
A nagy és kis kudu
(STREPSICEROS STREPSICEROS)
A legnemesebb antilóp, hottentotta nyelven “kudu”
Angol mellékneve “lordly”
Szoborállás, fejdísz, figyelő fülek
A lesser kudu
(STREPSICEROS IMBERBIS)
Bujkáló élete és ébersége
Több a tehén, mint a bika
A fekete lóantilóp
(HIPPOTRAGUS NIGER)
Szép, elegáns és bátor
A fatuskó mint rhino
Parkszerű tájak
Megjelenik a fekete lóantilóp és háreme
A jávorantilóp
(TAUROTRAGIX ORYX)
Kelet-Afrika pusztuló állatállományát lehetne vele pótolni
Húsa ízletes, trófeája szép és bőre hasznos
A nádibak
(REDUNCA, REDUNCA L.)
A megtévesztő fütyülő hang
Első zsákmány
Farkashiénák vadászata nádibakra
A vizibak
(COBUS ELLIPSIPRIMNUS)
A mi szarvasunk hasonmása
Kelet legszívósabb vadja
Fáradságos keresés
A puku
(ADENOTA VARDONI)
Kis csoportokban élő ritka nádiantilóp
A sebzett puku riválist keres és azzal veszi fel a harcot
Trópusi éjszakák
Álomszerű séták a trópusi éjszakában
A világ legmegkapóbb színpada, melynek rendezője a Teremtő
A “Csend” tízezerbilliárdszor megismétlődő díszelőadása
Az oroszlán
(FELIS LEO)
A vadászkiránduláson félsiker a jó felszerelés és nagy segítség a bátor és éleseszű bennszülött
Váratlanul támadó oroszlánok
A sivatag királya “étkezik”
Sok veszély után öt világrész termékeiből készült menü mellett jól esik a pihenés
Kalandjaim kígyókkal 102
Az első mamba terítéken
Mennyire útálja a bennszülött ezt a kígyófajt
Találkozás puffogó viperával szárazon és vizen
Lándzsával az óriáskígyók ellen
Az orrszarvú
(RHINOCEROS BICORNIS) (Fáru.)
Támad a rhino
A fekete és fehér fajta, és a harmadik, amely már ötven éve kipusztult
Stratégiai visszavonulás egy készülő támadás elől
Vadászaton
Megzavart éjjeli pihenő
Tanganyika
Extázisban a Tanganyika paradicsomi partjain
Gyarmati katonák pusztítása
“Kultúrmunka” a belga és francia gyarmatokon
A kafferbivaly
(SYNCERUS CAFFER.)
A legveszedelmesebb vadak egyike
Támadás és harc a végletekig
Cserkészés sok veszéllyel és kedvező eredménnyel
A ssereáni bivalyvadonjaiban
Mr. Hyde bungalowjában lebeszélnek a ssereáni kirándulásról
Mc. Vaya vadembere
Éjtszakai meglepetés és veszedelmek
Három bivalybikát lövök
A fogfájás 146
Az itthon csekély bajok is sok kellemetlenséget és fájdalmat okoznak a trópusokon
Egy foghúzás története
Az elefánt
(ELEPHAS AFRICANUS.) (Tembo.)
Fajtái
Értelmességük
Az elefánt az állatok királya
Az elefánt és az anyai szeretet
Elefántzsákmányaim
Az elefánt lövése
Vadvédelem az angoloknál
A terep és a szél fontossága
A fegyver
Az elefánt koponyája
Halálosan sebezhető helyei
A néger
A szülők
A makuák
Szellemi képességük, erkölcsük, munkabírásuk
A portugál uralom
A szultánok
A suaheliek, nyelvük fontossága
A massáiak
A wagogok és állatmeséik
A Bwana Mkuba dicsőítése
A garanjuki
Igénytelen folyócska
A vadméhek
A moszkitók
A Garanjuki csatorna
A makaku
Egy néger leánygyermek “bibi toto” élete
A szépségpocak, vastag ajak és pálma-teszt
Munka, játék és rezgő tánc
Makaku (majom) nevet kap
A fehér ember táborában
Luciáno legyeskedik
A kis bibi tervezi jövőjét
Kérő helyett leopárd
A dráma vége
Ulanga
Hassán, a kistermetű fejedelem
Az ifakarai misszionáriusoknál
Tűz a steppén
Dundualla szultánnál
A szultán asszonyai
Táncmulatság, melyet álmosan nézek
Elefántvadászat nagy lázban
A vén vadász kudu-eldorádót ígér
Csalódás
Ulingombe titka
A meru kráterében
Felejthetetlenül szép út a Merura
A wandorobo méhkasok
Lurio-menti vidékekről
Hangverseny az őserdőben
A Lurio ősterülete gyönyörű tündérkert
Vizilovak a Lurióban
Leopárdok
Az egyiket meglövöm
A Lurio madárvilága
Vizibakot lövök
Ramazan bini kondó
Ramazán másod-fegyverhordozóm
Csúnya arc: de értékes, férfias lélek
Bátor, higgadt, ügyes ember
A gili megvág
A varacskosdisznó förtelmesen csúnya állat. Földalatti odukban lakik
Jambo bwana
Köszöntelek uram! – szóval ébreszt a néger szolga
Vadászat a nedves reggelen
Rinoceros-mama fiával
Oroszlánok nyomában
Szemben a sablebikával
Puku antilópok
Pihenés a termitadomb alján
A leterített oroszlánpár
Megakadályozott emberevés
A cinemhegyi zebrapáviánok
Ismeretlen állatfajták a Lurio-völgyben
A porikávé
Igen nehéz terep
Zebrapáviánt lövök, de bőrét el kellett dobnom
Afrikai vadászterületek
A kultúra haladása nagy változásokat okoz Afrikában
Az új utak, vasutak, telepek, ültetvények apasztják a vadállományt
A ma számbajövő vadászterületek Afrikában
A masika 285
A félelmetes esős évszak
Menekülés a masika elől
Deutsch ostafrika – Tanganyika territory
A legvaddúsabb terület
A németek és az új urak
Az angol politika hibái
A német korrektség
Utóhang