Gróf Széchenyi Zsigmond – Két kecske
Vajna és Bokor kiadása. 1942
195 oldal, sok fotóval illusztrálva.
Széchenyi Zsigmond alpesi kőszálikecske vadászatát valamint Észak-afrikai útja során elejtett vadkecske történetét meséli el. Igen olvasmányos és izgalmas vadászkönyv, gyakorlatilag letehetetlen. Korai vadászkönyv a hegyi vadászatokról.
Széchenyi Zsigmond Két kecske című könyve az idáig mindössze egyszer, 1942-ben jelent meg. Már javában tartott a háború, a határok lezárása miatt újabb expedícióra gondolni sem lehetett, így az író két korábbi vadásznaplóját szerkesztette önálló kötetté. Mint ő maga említi, az egyik kecskét Afrikába menet, a másikat Indiából jövet ejtette, így akkoriban mindkét útinaplóból kimaradtak.
Elõszó:
Attól tartok, hogy ez a könyv többet beszél kecskéről, mint amennyit az átlagolvasó türelme bevesz. Ebben a könyvben ugyanis a “kecske” szó – pontosan megszámoltam – kétszáznegyvennyolcszor fordul elő. Tehát oldalankint átlag csaknem háromszor. Amiből további számítás után kitűnik, hogy másfél oldalt ezzel az egyetlen szóval írtam tele.
De ne felejtsük el, hogy hiszen ezt a könyvet nem az olvasó szórakoztatására írtam, hanem csakis a két kitömött kecskefejem kiengesztelésére. Azon voltam tehát, hogy minél gyakrabban emlegessem a két ünnepeltet.
A két kecskét.
Pedig – remélem megtanulták – nemcsak kettőt, négyféle kőszálikecskét ismer a természetrajz. És higyjék el, nekem nemcsak ez a kettő kellett, a másik kettő méginkább kéne. (Mellesleg mondva: arról a két hiányzóról a szibériairól meg az abesszíniairól mennyivel különb és főleg mennyivel vastagabb könyvet írhatnék!)
Mindenki láthatja: a jószándék nem hiányzik belőlem. Éppencsak vízumok hiányoznak az útlevelemből.
Gyerünk hát kérem, ne halogassuk azt a világbékét mindenféle kifogással, nyissuk már ki valamennyi határsorompót – sürgős dolgom van Thian-shan-ban!
A kötet szerzője gróf Széchenyi Zsigmond (Nagyvárad, 1898. január 23. – Budapest, 1967. április 24.) vadász, vadászati író, utazó. A magyar vadászati kultúra kimagasló alakja. Afrika, India, Alaszka és Európa híres vadásza. Kiemelkedő vadásztrófeája egy világrekorder addax (mendeszantilop). Vadászkönyvtára Magyarország legjelentősebb vadászati szakkönyv gyűjteménye, ami jelenleg a Magyar Természettudományi Múzeumban tekinthető meg. A kiváló vadász, gróf Széchenyi Zsigmond sajátos hangulatú, ragyogó humorral és természetszeretettel megírt könyve az írói életmű kiemelkedő darabja.
Eredeti kötésben jó állapotban. 30.000 ft