Fekete István: Tiz szál gyertya

Budapestp,1948.
Új Idők nyomda, 184 oldal. Második kiadás. Kiadói félvászon-kötés, jó állapotban.

Valóban tíz szál gyertya történetéről beszél ez a könyv. Az elsőt akkor gyújtják meg, amikor a novellafüzér egyik szereplőjét keresztelik, az utolsót akkor, amikor ez az ember éltes korában meghal. És minden egyes elbeszélésben meggyullad egy-egy szál gyertya. A gyűjtemény egységét természetesen nemcsak ez biztosítja, hanem főként az, hogy jelentős írói egyéniség szól a magyarság életének akkori sokféle arculatáról. Parasztfiatalok, öregek, vidéki vasutasok, vasúti igazgatók, kisvárosi vénasszonykák, eladó lányok, anyás kedélyű özvegyasszonyok, élhetetlen, de goromba pesti “naccságák” megkapóan természetes összevisszaságban keverednek a mű lapjain.

“A bolt közepe táján, a polc elérhető helyén (…) voltak a gyertyacsomagok. Kis helyet foglaltak el ugyan, de nélkülözni őket mégsem lehetett. Igaz, hogy fényük elveszett a villanyfény mellett, kormoztak, és lecsepegtek az asztalra, de fényük élő láng volt, s az embereknek akarva, nem akarva, nagy örömben és nagy bánatban eszükbe jutottak… S a gyertyák elindultak erre-arra, örömre, sírásra, bánatra…” – indítja Fekete István elbeszéléskötetét. Tíz szál gyertya gyullad fel, mindegyik történetben egy, amely egy-egy sorsfordulót világít meg szereplői életében. A novellafüzért keretbe fogja Tóbiás János élete, aki keresztelőkor egy fedeles ezüstórát kap keresztapjától, s amikor utoljára felkattintja a fedelet, már kihunyóban van az utolsó gyertya is. Miközben a hősök életútját végigkövetjük, az epizódok és alakok nyomán megelevenedik a múlt század első felének Magyarországa is.

24.000 ft