Fekete István – Kele
1955-ös kiadás.
„Amikor párja felszállt mellőle, kibontotta sárnyát ő is, és úgy repült a rétre, mintha semmi baja nem lenne. Amíg repült, csak szárnyára figyelt. A levegő egyformán simogatt mindkettőt, és az egyik egészséges volt, a másik beteg. Ezt a szárnyat figyelte az öreg gólya – mintha a másik nem is lett volna –, s ez a szárny most azt mondta:
– Nem!”
Kele, a gólya megsebesül, nem tarthat a többiekkel Afrikába. Rémült és gyanakvó, mindenben és mindenkiben ellenséget lát. Hogyan fogja átvészelni a telet? Valóban segítenek rajta az emberek? És ő össze tud majd szokni az ember jószágaival? A sokat látott, egyre bölcsebbé váló gólya története Fekete István egyik legismertebb műve. A regény nem csupán egy vadon élő állat és a háziállatok találkozásának megható krónikája, hanem felemelő alkotás is néhány olyan emberről akik nem szakadtak el a természettől, és képesek annak részeként létezni, cselekedni. A népszerű regényt a Móra Kiadó most felújítva adja közre.
Előjegyezhető