Fekete István – Hajnal Badányban

Budapest, 1942-es kiadás, 328 oldal.

Kiadói félvászon kötésben, szép állapotban.

Fekete István talán a legnépszerűbb vadász és természetírók egyike. Könyvei számos kiadást megéltek, generációk nőttek fel írásain.

Egy vízimalomnak és egyszerű lakóinak története ez a regény. Meséje a múlt században pereg le, hősei dolgos molnárok, magyar parasztok és bujdosó betyárok, de hőse maga a malom is, az erdő minden fájával, fűszálával és állatával. Mert mindez megszólal Fekete István írói varázspálcájának érintésére. Beszélnek a malom kerekei, a fák, a virágok és az állatok a természet és az ember csodálatos egységben olvad össze ebben a regényben. Történetüknek nemcsak mély emberi értelme, de dallama is van, s ez a dallam feledhetetlenül és szívdobogtatóan magyar.

Előszó:

Az erdőben a haldokló tél sóhajtott, az utakon langyos párák ringatták a tavaszt és az égen, túl tavaszon és télen, felhőselymek hamvában fürödve úszott a hold.
Valahol zavaros tajtékzással zúgott egy patak és észak felé vándorló vadlibák kiáltottak valamit az ismerős vizeknek.
A föld keménysége engedett már. A réten a vakondtúrások szétmállottak s az erdő nehéz párában lehellte ki magából az oldódó fagy hűvösségét.
A fákról nehéz cseppek koppantak az avarra és a vastag levéltakaró felett kesernyés erjedésszag úszott; a nap déltájban melegen közelhajolt már az erdőhöz és a verőfényben búgni kezdett egy vadgalamb – az első – a vén tölgyfa száraz ágán.
Amikor a galamb elhallgatott, nagy csend lett az erdőn. A felhők magasabbra szálltak, a bokrok kinyujtózkodtak, s a fák tisztogatni kezdték magukat. Egy-egy korhadt ágat lelöktek magukról és fagyos karjaikat hajladozva ringatták a napsugárban.

Előjegyezhető