Fekete István – Emberek között – Első kiadás (1944)

Fekete István - Emberek között 1944Fekete István – Emberek között – Első kiadás (1944)

Uj Idők könyvkiadó, (1944)

308 oldal, kiadó félvászon kötésben, kötése laza állapotban van.

Fekete István 1943-44 fordulóján egyre elkeseredettebben figyelte a közösségek szétesését, éppen akkor, amikor pedig mindennél nagyobb szükség lett volna az összefogásra. Már a Zsellérekben, a Hajnalodikban és a Doktor Kovács Istvánban is erről beszélt. Regényének, drámájának és játékfilmjének zajos közönségsikere azt sejtette vele, hogy a világháborús viszonyok között fokozott az igény a példaértékű történetek iránt. Nem andalítani akart, és főként nem megnyugvást kelteni ezek szerencsés befejezéseivel, hanem hatásosan érzékeltetni, hogy így is lehetne. Felelősen gondolkodó emberként meggyőződéssel vallotta, hogy a parasztság a magyar társadalom meghatározó eleme, és sorsuk alakulásával minden politikai erőnek számolnia kell. Ő azonban nem feltárni kívánta a vidéken élők életét, hanem bemutatni azokat a típusokat, akiket személyesen is megismert. Retek Jánosnak hívják az először 1944 karácsonyán megjelent Emberek között főszereplőjét, és a vele, illetve a családjával történtek követhetők nyomon az általuk felnevelt szajkó életének első esztendejében. A madarat tavasszal pelyhes fiókaként szedi ki fészkéből a vadőr unokája, a következő évben pedig mint kifejlett, ivarérett állatot engedik szabadon ugyanabban az erdőben. A párra találó és immáron saját utódokat nevelő szajkó – más néven: mátyásmadár – időnként “emberi nyelven kiáltott valamit az erdőnek”. Az “erdei népek” ilyenkor megrettentek, és azt “suttogták a fiaknak”, hogy “ez az a mátyás, aki sokkal többet tud, mint mi, mert bodzaéréstől somvirágzásig élt az emberek között”. Ez a regény zárómondata, mely visszatekintve, segít értelmezni a címet. A kiemelt helyzetű utolsó szavak nem csupán azokra az élményekre vonatkoznak, amelyek a felcseperedő madárral történtek, hanem mindarra, ami egy kis faluban élő emberek között megeshet.

Kiadói félvászon,  kötése laza egyszínű, madárábrás, keretes fedlappal, feliratozott könyvgerinccel. Előjegyezhető

Fekete István - Emberek között