Fekete István – Egy szem kukorica [1944 Első Kiadás]

Fekete István Egy szem kukoricaFekete István – Egy szem kukorica

Első kiadás! Nyomtatta Pesti Lloyd-Társulat könyvnyomdája. Uj Idők Irodalmi Intézet R.-T. (Singer és Wolfner)

Budapest, 1944. 216 oldal félvâszon kötés javított gerinccel, kiváló szép megkímélt stabil állapotban. Igen ritka első kiadás.

Az Egy szem kukorica című elbeszélésgyűjtemény először 1944 húsvétján került a könyvesboltok kirakatába. A megjelentetést vállaló Új Idők Irodalmi Intézet azzal a leplezetlen szándékkal adta ki egyik legnépszerűbb szerzőjének újabb válogatását, hogy feledhetővé tegye a Fekete István számára kényelmetlennek érzett vadászirodalom-skatulyát. A harmincnégy elbeszélés közül csak néhánynak témája a vadászat, de ezekben sem dörren a fegyver. Ebből következően nem a Nimród közleményeiből szemezgetett a szerző, hanem mindannak javát sorolta egymás mellé, ami 1936 és 1943 között az Új Időkben, az Esti Újság tárcarovatában, valamint néhány más folyóirat és napilap hasábjain napvilágot látott.
Az elbeszélésmódok változatossága, a szerteágazó figyelem és az erőteljes nyelvezet gazdagsága érett, sokoldalú írónak mutatja Fekete Istvánt. A nyilvánvaló szerzői-kiadói szándékból következően vitathatatlan az Egy szem kukorica eklektikussága, amit azonban sajátos harmóniává old az emlékezés és a közösségvállalás. Bármiről is legyen szó – a természetről, a szülőföldről, a családról vagy a barátságról -, az aprólékosan részletező ábrázolást hatékonyan időtleníti a tűnődő hangulat és az érzelmesség vállalása.
Mindezek alapján a kortárs kritikusok költészetet emlegetve méltatták az Egy szem kukoricát, de talán pontosabb lenne ahhoz a tündéri realizmushoz sorolni, amelyet éppen ez idő tájt emlegetett elismerően táplálkozó, bukolikus hangulatú, stilizált és folklorizált Fekete István-i változata, amely nemcsak olyannak láttatja a világot, amilyen, hanem amilyennek lennie kellene.

Részlet a könyvből:

A padláson penészes időszaga volt a csendnek és a pókhálók portól súlyosan csüngtek le a lécekről.
Ablak nem volt ezen a részen és a homályban csak egy kis fényes sugár járkált reggeltől estig, mert egy zsindely törött volt és ezen a lyukon keresztül besütött a nap.
A vékony kis sugár olyan volt, mint az óramutató. Reggel elindult az öreg bölcsőtől és mire a sarokhoz ért – ahol mindig sötétség volt – este lett.
Közben végig vándorolt a játékkocsin, kaszanyélen, füleskosáron, törött lámpán, rongyos kabáton és egy képen. A képből csak egy katonát lehetett látni, amint szuronyt szegez valakire, de az ellenség láthatatlan maradt, mert a vándorló kis napsugárnak az útja meg volt szabva. És néha el is maradt. Ilyenkor a padlás lakói tudták, hogy odakint esik az eső, vagy felhők járnak az égen.
Ha esett, azt abból is megtudták, mert elkezdett beszélni a lábas; a lábas a lyuk alatt volt és Cseresznyésné azért tette oda, hogy az esővíz le ne folyjon a lakásba. A lábas néha megtelt; ilyenkor Cseresznyésné kiöntötte a vizet az udvarra és az öreg edény friss bádoghangon méricskélte újra az esőcseppeket.
Tavaly egy denevér is lakott a padláson, de úgy látszik, jobb helyet talált magának valahol, mert egyszer csak nem jött vissza, bár a régi lakók megszokták surranó esti kiröppenését.
Lehet az is, hogy fázott, mert tél jött akkor. A padlás nagyon hideg volt és az esős ősz után sokáig nem sütött be a nap a padlásra.
– Tél van odakint – mondta a kabát – talán elővesznek még engem is?

 

Előjegyezhető

Fekete István Egy szem kukorica elso kiadasFekete István Egy szem kukorica regi kiadas