Gróf Apponyi Henrik – Úti és vadásznaplóm Indiából és a Himalayából 1930
Appony
i Henrik a második világháború előtti magyar vadásztársadalom szines alakja volt, rendszeres résztvevője volt a híres
tótmegyeri fácánvadászatoknak. Mindig is vonzották a távoli földrészek, járt Afrikában, Amerikában és Ázsiában is. Ezen könyve ázsia
vadászútjáról szól. Eljutott a Himalayába és Indiába. Az első magyar vadász volt, aki elejtette a híres Kashmír markhor egy példányát.
A hegyi vadról készített fényképfelvételei híressá tették, az angol vadászati folyóírat, a Field hasábjain is megjelentek ezek a képek.
Ritka és korai könyv a hegyi vadászatokról. 400 oldal.
Kiadói egészvászon kötésben lévő példány feliratozatlan, ezüstözött, dombornyomott illusztrációval ellátott címfedéllel, aranyozott felir
atos, illusztrált, kissé kopott könyvgerinccel, térképvázlatos, eredeti, kiadói előzéklapokkal, körbevágatlan belívekkel, hiánytalan, jó állapotban.
Előszó
“Naplómat kizárólag édesanyám részére írtam, célja tehát csak az volt, hogy ő minél többször és gyorsabban kapjon tőlem hírt, mert érthető, hogy 82 esztendős édesanyámnak nagy megnyugvás volt, ha a távoli keleten utazó fiától minél gyakrabban kaphatott életjelt!
Sohasem gondoltam arra, amikor nagysebtiben, többnyire döcögő vonatokon, vagy rosszul világított vadászsátramban naplómat írtam, hogy ezt valaha kiadjam ! Hisz amikor itt-ott egy kis időt szakíthattam, hogy írógépemhez üljek, amely mindenhová elkísért, egészen a Himalaya 5.000 méteres magasságáig, legtöbbször már holtra fárasztott egy-egy izgalmas vadászat, az indiai hőség, a Himalaya dermesztő szele és fagya, vagy az esetleg aznap éppen megtett 40-50 kilométeres erőltetett menetelés ! Ilyenkor is csak arra gondoltam, hogy otthon minél előbb hírt kapjanak felőlem és ezért rendszerint sietve, inkább csak hevenyében vetettem papírra az eseményeket, ahogy azok egymást követték.”
A kötet szerzője, Nagyapponyi gróf Apponyi Henrik (Bécs, 1885. január 1. – Budapest, 1935. december 5.) vadászutazó, vadászíró, úti- és vadás
zkönyv-szerző. Tanulmányait Oxfordban végezte, majd 1909-ben Budapesten diplomáciai vizsgát tett. 1907-től a Kereskedelmi Minisztérium segédfogalmazója, majd az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztériumának fogalmazója, később a berlini nagykövetség attaséja, illetve a konstantinápolyi követség megbízott főmunkatársa. Az első világháborúban mint népfelkelő hadnagy vett részt. Több vadászexpedíciót (Szudánba, Indiába, Amerikába) vezetett. Bombayben és Delhiben az indiai alkirály vendége. Nepálban, a Terai-Övezet mocsaras őserdeiben tigrisre vadászott. Ladak területén és Leh környékén is megfordult, és egészen a tibeti határig hatolt, ahol ritka magashegyi állatokat (pl. kőszáli kecskéket) ejtett zsákmányul. Gazdagon illusztrált vadásznaplója fontos kortörténeti dokumentum. Zavaros pénzügyei és adósságai miatt elzálogosította a megörökölt Apponyi Kastélyt.
A tartalom:
Előszó
Utazás Indiába
Indulás Apponyból
Marseille
Útitásaságunk
Port-Said
Indiai meghívások
A Szuezi-csatorna
Sinai hegye
A Vörös-tengeren
Aden
Bombay
Érkezés
Három nap a bombay-i kormányzó palotájában
Indiai meghívók özöne
Négy hónapra szóló indiai útitervünk
Díszebéd a kormányzónál
Villásreggeli a katonai parancsnoknál
Az Elefánt-szigeten
“Szórakozozottságom”, amely szerencsére jól végződött
Hyderabad
Sir Chevenix Trench
Díszebéd Nawab Lutfut Dowlanál
Káprázatos sátortábor a dzsungelben
Első párducom
Első tigrisem
A hyderabadi Nizam
Búcsúvétel
A miniszterelnöknél
Újabb meghívások a jövőre
Az indusok és angolok megható vendégszeretete
Ismét egy nap Bombayben
A kihalóban lévő indiai oroszlánról
Delhi
A bikaneri Maharaja vendégei vagyunk
Horse Show
Polo-hét
Az első nagy bál az alkirály új palotájában
Delhi és Agra műemlékei
Shah Jehan várai
Taj Mahal, a világ csodája
Hat napig vendégségben India alkirályánál
A Maharaják gyűlése
Díszlakomák
Az “Investiture” ünnepsége
Meghívások Maharajákhoz
A Parlament ülései
Beszélgetések Lord Irwinnel
Lady Irwin meseszerű kerti ünnepélye
Bikaner fejedelemség
A bikaneri Maharaja fehér különvonata
“Mixed shoot-ing”, – a legkülönbözőbb vadnemek vadászata
Futó black-buck antilopok és repülő túzokok lövése a száguldó automobilról
Óriási méretű öntözőcsatornahálózat
A népszerű Maharaja
2 reggel 11.000 elejtett sangrouse-vízimadár, világrekord!
Gajner kastélya
A Maharaja fővárosi palotája
A régi erőd
Búcsúzás
Udaipur
India legimpozánsabb fejedelmi palotája
Tündérszigetek a tavon
Az öreg udaipuri Maharaja
A trónörökös
Az elsietett párducvadászat
Ezüstrámás fényképek az őserdőben
Patiala 142
A Maharaja székvárosa
Két billiárdasztal tele mesés ékszerekkel
Eugenie császárné nyaklánca
A fejedelem értékes fegyvergyüjteménye és kashmiri shawljai
Hajtóvadászat párducra és egyéb vadra a Himalaya tövén
Pinjor, a Maharaja tündérkastélya
A nepali herceg
Szenzációs esti vadászat 15 különféle vadnemmel a kastély közelében
A “Purdah” és a fejedelem leányai
Kapurthala
Francia világ Indiában
A mecset felavatása
A népszerű fejedelem
Rajah of Mandi
Sita Ranee, a szép filmszínésznő
Egy kis 1500 kilométeres kiruccanás Srinagarba
Előkészületek kashmiri vadászatomra
A Salt Range-ban rendezendő urial-vadászat előkészítése
Terai
A nagy őserdők a Himalaya lábánál
A jalaussali terület
Az elefánthátról való tigrisvadászat Eldorádója
Barátaim vadászeredményei: 4 tigris, 2 párduc és sokféle szarvas
Mrs. Smythies és a leállására felkapaszkodó tigris
A tigrisvadászat különböző módjai
A nakatali terület
Éjszaka a dzsungelben
A dzsungel madárvilága
Búcsú Wenckheiméktől
Urial-vadászat a Salt Rangeben. Khaiber-szoros
Urial-vadászat
A Marie ellen tervezett éjjeli támadás
Peshawar és a North-West Frontier Province határvidéke
India kapuja,a Khaiber-szoros
Nagy Sándor Indiában
Rawalpindi
Srinagar. Markhor-vadászaton
Az eltemetett autóút
A brit rezidens vendégszeretete
Előkészületek a ladakhi expedícióra
Markhor-vadászat a Kajnagh-hegységben
Kis híján végzetes baleset ér a meredek lejtőn
Srinagar-Leh
Indulás Tibet határa felé, 1.600 km-es gyalogos expedícióra
A Szind-völgy
A hóbatemetett Zoji La-hágó veszélyes útja
Lavina
Éjszakai átkelés a fagyos havon
Mesés fekvésű lámakolostorok
Leh, a civilizáció végállomása
Ibex és Bharal
Ibex-vadászat a Sabu- és Nang-Nullahban
Hogyan fényképeztem le egy élő kőszáli kecskét a sziklán
Bharal-vadászat
Remek tarka vadkacsák és hógalambok az Indus partjain
Ovis Amon – Tibet határán 306
Fölfelé az Indus völgyében
A rettenetes szél
Nomád pásztorok
Rossz kilátások
Ovis Amon-doublettem, 660 lépésről
Havasi farkas
A tibeti gazella
Ladakhi eredményeim
Visszatérés a tibeti határtól Srinagarig
Rettentő szélfúvás az Indus-völgyben
Kuyultól Lehig nyolc nap alatt
Pihenő Lehben
Óriási posta
Pólómérkőzés csacsiháton, 4000 m magasságban
Szerencsés esésem a lóról
Ismét a Zoji La-hágóban
Megérkezés Srinagarba
Alapos pihenő
Stein Aurél, a híres Ázsiakutató
Ibex-fényképeim nagyszerűen sikerültek!
Kashmir tropheumaim
Hazafelé
Búcsúlátogatások a patialai Maharajánál Chailba és az Alkirálynál Simlában
Indulás Bombayból
Tutankhamen sírjánál Cairoban
Hazatérés Apponyba
Ülésrendek az alkirály Maharaja ebédjéről
Menükártyák Bikaner Maharaja étkezéseiről
Patiala Maharaja két legnagyobb drágakövének pontos rajza
Végszó
Lőjegyzék
Képek jegyzéke
Dr. Vajna György és Társa Kiadása.
Budapest, 1931-es kiadás.221 a szerző által készített képpel.
45.000 ft