Search Results for 'nemeskéri'

Nemeskéri Kiss Sándor – Egyszer Volt…Egy vadászember emlékeiből (1939)

egyszer voltNemeskéri Kiss Sándor – Egyszer Volt

Egy vadászember emlékeiből.

A Nemeskéri-Kiss famíliában a vadászat tradíciója régi időkre nyúlik vissza. Sándor már tizennégy évesen megkapta első komoly puskáját. Később nemcsak szenvedélyes vadász, de kiváló katona, elismert hazafi és sikeres sportember is vált belőle, emellett komoly diplomáciai karriert is befutott. Több nyelven beszélt és irodalmi, szakirodalmi, fordítói munkái is igen színvonalasak. Könyvei mellett cikkei is jelentek meg, ezek közül legtöbb a Nimród Vadászújságban. Előfordult, hogy írásait saját fotókkal vagy rajzokkal is gazdagította. Mindezek mellett a „Hubertus” Országos Magyar Vadászati Védegyletnek az alapítója is volt.
Egész életében kiemelt helyet foglalt el a vadászat, azon belül is a nagyvadak elejtése. „Nálam a nagyvad képviseli a tokaji aszút. Nekem az az igazi ünnepem. Az tette reám a legmélyebb benyomásokat, az hagyta bennem a legszebb emlékeket.”
Ezen emlékek közül válogat a szerző Egyszer volt… című könyvének megírásakor. Ekkor már közel negyvenévnyi tapasztalattal rendelkezik a vadászat terén. Megkapó őszinteségével, lebilincselően olvasmányos stílusával és nem utolsósorban fontos meglátásaival nemcsak szórakoztat, hanem értékes tudnivalókkal is szolgál. A könyv legnagyobbrészt a „nagyvadak királyáról”, a szarvasról szól, de többek közt medve-, róka-, vaddisznó-, siketfajd-, jávorszarvas- és fókavadászatról is olvashatunk benne, amennyiben megfogadjuk a szerző tanácsát, miszerint „telepedjünk le a lobogó kandalló mellé, nyújtózzunk el jó karosszékünkben, gyújtsunk rá pipánkra, vessünk egy tekintetet a falakon függő sok-sok gyönyörű trófeára és kezdjük el: Egyszer volt…”

A szerző, Nemeskéri-Kiss Sándor (Göd, 1884. május 14. – Budapest, 1958. április 10.) császári és királyi kamarás, földbirtokos, vadász, utazó, diplomata. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett jogász-történész diplomát, majd a Magyaróvári Mezőgazdasági Akadémián szerzett újabb oklevelet. Ezt követően a Földművelésügyi Minisztériumban kezdett dolgozni, majd az első világháború idején katonatisztként, később a külügyminisztérium munkatársaként tevékenykedett. 1920-tól két hónapon át tagja annak a magyar küldöttségnek, ami a trianoni békeszerződés aláírására érkezett Franciaországba. Elsősorban fordítási feladatai voltak, de mezőgazdasági ismeretei révén Somssich László titkáraként is dolgozott. Az erre az időszakra vonatkozó emlékiratait “Derűs emlékek egy komor küldetésről” c. könyvében tette közzé. 1921-ben a szófiai magyar nagykövetség ügyvivője, később svédországi, dániai, norvégiai magyarországi nagykövet volt. 1934-től a balti országok magyar nagykövete lett. Jelentős a vadászati és természetvédelmi tevékenysége. Szakíróként is közmegbecsülésnek örvendett, kedélyességét, anekdotázó képességét még évekig emlegették kortársai, akik személyesen ismerhették. Élete utolsó éveiben a Madártani Intézetnek készített fordításokat.

Eredeti első kiadás. A szerző saját fényképfelvételeivel.

Vajna és Bokor kiadása, 1939-ből.

Néhány fejezetcím:

A régi jó időkből

A havrankai ősbika

A harcias tizes

Utolsó zólyomi bikám

Somogymegyei szarvascserkészeteim

Hat ősz a Pilis hegységben

Vadászataim Dániában

Jávorvadászat Svédországban

Fókára az Északi tengeren

230 oldal, eredeti kötésben, kicsit kopott de jó állapotban. 22.000 ft

egyszer volt 3egyszer volt vadászkönyv

Nemeskéri Kiss Sándor – Egyszer Volt MVK 5.

nemeskéri egyszer voltNemeskéri Kiss Sándor – Egyszer Volt. Egy vadászember emlékeiből.

Magyar Vadászírok Klasszikusai sorozat 5ik kötete.

Kiváló könyav mőlt századunk hires vadászától.

381 oldal kifogástalan állapotban. Előjegyezhető

Nemeskéri Kiss Sándor – Röptében (1940)

Röptében - Egy magyar diplomata emlékeiből Nemeskéri-Kiss SándorNemeskéri Kiss Sándor – Röptében

Egy magyar diplomata emlékeiből.

A népszerū vadászkönyvek “Hol nem volt“, “Egyszer volt” szerzõje ezúttal diplomata emlékeit vetette papírra.

“Könyvemnek már címével is kifejezésre akartam juttatni, hogy itt nem mélyreható tanulmányt nyújtok, hanem inkább mintegy szárnyakon viszem körül olvasómat Európa különböző országain, különböző időben és viszonyok között; röptünkben nincsen idő alaposan megnézni a dolgokat, – meglátni azonban annál többet lehet. Tehát nem valami nagyképű, tudományos igényű emlékirat ez, mert itt inkább arról a számtalan apróságról lesz szó, ami – külföldön, diplomáciai szolgálatban eltöltött – három évtized „körülötte-mellettéje”. Futó képek, vázlatos karcolatok; nem művészi festmény, csak palettára kent sokféle festék, melyet majd a jámbor olvasó keverhet össze magának, ha érdemesnek tartja.
Hogy mulatságos, érdekes dolgokat írok-e ? Attól függ, milyen igényekkel látunk hozzá és hogy éppen milyen hangulatban vagyunk. Van úgy, hogy akármit lát, hall vagy olvas az ember, aznap semmi se tetszik. Egy dolog bizonyos: ne várjanak se sziporkázó eszmefuttatásokat, se politikai indiszkréciókat, de még bírálatát sem ama rendszernek, melyet szolgálni szerencsém volt; sajnos, túlgyakori jelenség a levitézlett vagy kiérdemesült politikusok és köztisztviselők epés emlékezései. Nekem nincsenek keserű emlékeim – ha volnának is, elfelejteném – és kollégáim között sokkal több jóbarátot találtam, mint ellenséget; barátságukra ezután is nagy súlyt helyezek. Ami pedig a rendszert illeti, hát a mi magyar diplomáciánk elvitathatatlan eredményeiből és érdemeiből részt kérek az egyes diplomatáknak is; lehet, hogy “haza beszélek”, de jogom van hozzá. A közvélemény általában mostoha a diplomatákkal szemben, aminek fő oka mesterségünk lényegéből folyik: a nagy nyilvánossággal szemben szükségszerűen tartózkodó magatartásunk.”

Nyomatott a könyvnyomtatás 500. évében, Globus Nyomdai Műintézet R. T., Budapest. A szerzőről készült fekete-fehér fotóval illusztrálva.

Budapest, 1940, 358 oldal. Szép állapotban.

Előjegyezhető

röptében

Nemeskéri Kiss Sándor – Pipaszó

 

Nemeskéri Kiss Sándor - PipaszóNemeskéri Kiss Sándor – Pipaszó

Derűs emlékek egy változatos életből.

Vajna és Bokor kiadása. Budapest, 1942, 359 oldal.

Eredeti félvászon ko2tésben jó állapotban.

14.000 ft

Nemeskéri Kiss Sándor – Figyeltem

Nemeskéri Kiss Sándor - FigyeltemNemeskéri Kiss Sándor – Figyeltem

Vajna és Bokor kiadása.

Mulatságos és komoly epizódok tarka egymásutánja dícséri a szerző élesen figyelő szemét, ahogyan meglátja és rátapint az apró emberi gyarlóságokra. Mindig elnéző és megértő szeretet vezeti és ha néhol kissé keménnyé válik hangja, az is enyhül a bölcs humor csillogásában. Az emberi lélek boncolgatása, az állati élet alapos megfigyelése érdekesnél érdekesebb történetek keretében mindenkor szórakoztató és tanulságos olvasmánnyá avatják ezt a hivatott tollal megírt könyvet.

Budapest, 1942, 284 oldal.

12.000 ft

Nemeskéri Kiss Géza – A Felső Nílus Mentén

Nemeskéri Kiss Géza - A Felső Nílus MenténNemeskéri Kiss Géza – A Felső Nílus Mentén. Reprint kiadás.

Izgalmas vadászkalandokban bővelkedő utazásnak lehetünk részesei Nemeskéri -Kiss Géza és vadásztársai , Eszterházy Károly gróf és fia révén. Az eredeti könyv 1917-ben jelent meg. Most ismét olvashatjuk ezt a kitűnő vadásznaplót, melyet 34 eredeti fotó és az író hiteles életrajza tesz még érdekesebbé.

A mű eredeti 1917-es kiadása itt tekinthető meg.

144 oldal, kiváló állapotban. 6500 ft

Nemeskéri Kiss Sándor – Hol nem volt (1943)

nemeskéri kiss sándor hol nem voltNemeskéri Kiss Sándor – Hol nem volt

A szerző Nemeskéri Kiss Géza királyi vadászmester testvére volt. Diplomataként dolgozott Európa számos országában, szabadidejét a vadászatnak szentelte. Gyakran jelentek meg írásai a korabeli Nimród Vadászújságban.

A szerző tollrajzaival és fényképeivel.

Budapest,  1943-as kiadás.  Vajna és Bokor Könyvnyomda.

437 oldal, 16 fotóval.  Szövegközti rajzokkal illusztrált. Kiadói félvászon kötésben jó állpaotú könyv.

Részletes, olvasmányos és tanulságos vadászati könyv.

Oldalszámozáson belül a szerző szövegközti humoros, a vadászéletből vett rajzaival, melyek jól illusztrálják a szakíró vadászati elveit, szabályait, tanácsait, anekdotáit, történeteit – valamint a vadászat mint sport és mint társadalmi esemény etikettjét.

Az Egyszer volt.. . című vadászkönyv folytatása, melyben a szerző félszázados tapasztalatait osztja meg vadász és nemvadász olvasóival.

Elõszó:

Igen, az Egyszer volt… című könyvem testvére; számos olvasóm ismételt biztatására írtam.
Mégis, e könyv nem egy tekintetben más, mint elődje, amennyiben kevesebb benne az egyes vadászataim leírása, viszont több az olyan anyag, melyet idestova fél évszázados tapasztalataim leszűrődésképpen csoportosítok, ezt mintegy szerény örökséget hagyva az utánunk következő fiatal vadásznemzedéknek.
A vadászatot könyvből megtanulni nem lehet, de talán nincsen is olyan mű, mely e gyönyörű sportnak minden csínját-bínját maradéktalanul tartalmazná. Viszont magamról tudom, hogy gyakran igen nagy hasznom volt tapasztalt vadászok elbeszéléseinek figyelmes hallgatásából, idevágó könyveinek szorgalmas forgatásából, mert bolond az, aki más kárán nem akar tanulni. A hosszú vadászélet tapasztalatai pedig igen gyakran saját baklövéseink utólagos mérlegeséből szűrődnek le; régi igazság, hogy egy-egy “elfuserált” cserkészetből néha többet tanulunk, mint tíz sikeresből.

Kiadói félvászon kötésben.  A könyv nagyon jó állapotban van. 26.000 ft

A tartalom:

…Hol nem volt
Mi is az a vadászat?
Csülkösvad
Apróvad, vízivad
Öltözék
Fegyver, lőszer
Egyéb fölszerelés
Cserkészés
Cserkészútak
Les, leshelyek
Hajtás, lőállások
Falkavadászat
Sólymászat
Kopózás
Hazai vadászemlékek
Libázás
Uhuzás
Disznók
Őzbak
Túzok
Farkasra Erdélyben
Utószüret
Bőgésután
Őszi ködben
Vércsapán
Selejtezés
A háromlábú
Külföldi dolgok
Schorfheide
Jávorszarvasra Finnországban
Lengyelországi emlékek
Süketfajdra Észtországban
Rénszarvasok között
Kopózás Finnországban
Lazacfogás
Szarvasbőgés Lettországban
Észtországi hajtóvadászat
Tíz ősz a Pilis-hegységben
Vegyes tapasztalatok
Azonos sebzés, eltérő jelzés
Farkaskutyák
“Sebzetten átment a szomszédba”
A magyar vadásznyelv kérdéséhez
Szarvasagancsainkról
Szokások, babonák
Vadorzók
Hölgyek vadászaton
Esetek
Búcsúzés

hol nem volt nemeskeri kiss sandorhol nem volt nemeskeri kiss sandor 2hol nem volt nemeskeri kiss sandor 3hol nem volt nemeskeri kiss sandor 4hol nem volt nemeskeri kiss sandor 5hol nem volt nemeskeri kiss sandor 6hol nem volt nemeskeri kiss sandor 7

 

Nemeskéri Kiss Géza – A Felső Nílus mentén (1917)

Nemeskéri Kiss Géza - A Felső Nílus menténNemeskéri Kiss Géza – A Felső Nílus mentén

N. Kiss Géza vadásznaplója. A könyvet a szerző 35 eredeti fényképfelvétele illusztrálja.

Budapest, 1917-es első eredeti kiadás.

35 szövegközti, fekete-fehér, egész oldalas, feliratos, eredeti fotóval és 1 kihajtható, egy színnel színezett térképvázlattal illusztrált, valamint előszóval, szótárral (a leggyakoribb vadak arab nevei, sudáni tájszólás szerint) és lőjegyzékkel (az 1914. évi január 29-től március 6-ig elejtett vadakról) kiegészített vadásznapló. Nyomtatta a Pallas Részvénytársaság Nyomdája Budapesten. 176 oldal.

A kötet szerzője, Vitéz Nemeskéri-Kiss Géza (1886–1974), királyi fővadászmester, vadászati szakíró, a „Hubertus” Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke, a Magyar Solymász Egyesület alapítója és elnöke. Számos vadászkönyv, vadásznapló, vadászati tanulmány szerzője. Vadászatai alatt általában számos fotót is készített, aminek egy részét az írásaiban is publikált. Nemeskéri-Kiss Géza rendhagyó, személyes hangú vadásznaplójának nagy érdeme a közvetlen, magával ragadó stílus, a komoly vadászati és földrajzi ismeretek és vadászkalandok élményszerű és szellemes közreadása.

Modern kék mūbőr kötésben. Stabil jó állapotú példány. Ritka és korai afrikai vadászkönyv. 70.000 ft

 

 


nemeskéri felső nilus mentén
nemeskéri kiss géza

 

Nemeskéri Kiss Géza – A hivatásos vadász

Nemeskéri Kiss Géza - Félix Endre - Glóser Dezső A hivatásos vadászNemeskéri Kiss Géza-Felix Endre-Glóser Dezsõ:  A hivatásos vadász I. kötet (vadászati rész, a kettes kötet csak korabeli jogszabályokat tartalmaz)

A háború elötti vadászati szakirodalom egyik legkiválóbb szakkönyve. Részletesen ír az általános vadászati ismeretekről, a hazai vadról

és vadászatáról, a ragadozómadarakról, lőszer és fegyverismeretről, a vadászkutyák neveléséről és idomításáról. A könyv két kötetben

teljes, a második kötet azonban kizárólag a korabeli vadászati jogszabályokat tartalmazza, így a vadászat lényegi részét  az egyes kötet tartalmazza.

Budapest, 1942, 375 oldal.

Rengetek illusztrációval, a vadászat minden területére kitérõ kiváló szakkönyv. Eredeti karton kötésben, még sose olvasták mert részben felvágatlanok a lapok, nagyon jó állapotban. 30.000 ft

nemeskérinemeskéri kiss géza

Nemeskéri Kiss Géza – Mesél a Vén Vadászkalap

nemeskéri vadászkalapNemeskéri Kiss Géza – Mesél a Vén Vadászkalap

A Nimród Alapítvánz könyvsorozat egyik legnépszerűbb kötete. Múlt század híres vadászának Nemeskéri Kiss Sándornak kiváló humorú és szorakoztató vadászkönyve.

Néháy fejezetcím:

Szárnyasvad paradicsom

Fajddürgés

Röptében lőtt zergebak

A walesi herceg

Ciano gróg esete

Az államtitkár és a vadászláz

A nagyherceg és az öreg Storz

163 oldal sok fotóval kiváló állapotban. Előjegyezhető

Nemeskéri Kiss Géza – Vadludak

nemeskéri kiss géza vadludakNemeskéri Kiss Géza – Vadludak

“Nemeskéri Kiss Géza a két világháború közötti Magyarország kiemelkedő vadászegyénisége.

Hagyatékából emelte ki fia a Vadlibák című írását, melyet most a magyar vadászok kezébe adunk. Nemeskéri Kiss Géza 1914 és 1948 között 3415 libát lőtt. Úgy gondolom, ilyen teríték élményanyagából már lehet feljegyzéseket készíteni. Dr. Koncz István”

Megjelent 2002-ben Kecskeméten. 48 oldal, sok ábrával illusztrálva. Előjegyezhető

 

 


könyv a vadlibákról

Kovács László – Puskák és vadászok

September 1, 2023 Vadászkönyvek No Comments

Kovács László - Puskák és vadászokKovács László – Puskák és vadászok

Puskák, töltények, egyebek

A tartalomból:

Fekete István vadászpuskáiról
Vadászok szolgálatában
Az új Marlin bozótpuska
Tapasztalataim a kengyelkulcsokkal
Holland & Holland gavallér-golyós
A “vén megbízható”
Jól sikerült Colt kópia
Rákosi puskája
Golyóspuska hordómódok
Cserélhető csokkok
“Csodaszer” – nagyvadra
A hírnév kötelez
Egy “okos” lövedék: Nosler Partition
Lapp vadászok ékessége
Az angol “csodakabát”
Vadászételek
A kopózás mesteres (Kopeczky Tamás)
Skade kegyeiben (Dr. Márton Imre)
Egy élet a szalonkák varázsában (Máriássy Pál)
Az erdők szerelmese (Satzger László)
Puskaműves vadász (Csikós László)
Vadászpuskák között (Kis Károly)
A vadászat polihisztora (Dr. Puly István)
Dámapátos és lövészkorong (Dr. Lami András)
Duplagolyósok vonzásában (Makkai Gyula)
A Felvidék krónikása (Motesiky Árpád)
Zivataros korban – égő szenvedélyben (Nemeskéri – Kiss Miklós)
Puska, toll, ceruza, ecset (Sipos Péter)
A dzsungel vadászó doktora (Dr. Hidasi József)
Az esőerdő vadásza (Tarlós László)
Óriásmedvék honában (Lemhényi Hankó László)
Egy vadász a hegyekből (Hettmann Károly)
Sziklavadonok zarándoka (Ugray TamásI)
A medvevadász (Pék György)
Trófeák igézetében (Kölcsey István)
Gyűjtő és vadász a viág túlfeléről (Dr. Hangay György)
Ordasok, kutyák, vadaskertek
Északi ordasok
Egy emlős a jégkorszakból
Rémek réme: a rozsomák
Kutyavilág Svédországban
Vadaskerti vadászatok
Európa oroszlánjai
Vadászat házikecskére
Kínai császárok “gonosz” szarvasa
Dámok Rhodoszon
A világ legkisebb szarvasa
Minden idők legnagyobb szarvasa (Írta: Ugray Tamás)
A “tulipános” őzagancs
Az agancsosnyúl legendája
Szalonkarekordok
Egy magyar vadász Svédországból (Interjú a szerzővel)

215 oldal. 5000 ft

Bedrich Machulka – Vadcsapáson Afrikában

machulka vadcsapáson afrikában

 

Bedrich Machulka – Vadcsapáson Afrikában

A szerző az 1900-as évek első felében vadászott és hivatásos vadászként vadásztatott az afrikai kontinensen többek között Nemeskéri Kiss Gézát is. Több expedíciót is indított, rengeteg vadászkalandban volt része. Könyvében részletesen ír a korai afrikai felfedezőkről, a Kék és Fehér Nílus vidékéről.  Néhány fejezetcím: Az afrikai elefánt, az oroszlán, a bivaly, az őserdei elefánt, az afrikai sportvadászat stb.

Afrikának sok tekintetben különös, egészen egyéni varázsa van. Ezer veszélyt rejtegető sivatagjai, sztyeppéi és szavannái végtelennek tűnő pusztaságai lenyűgöző erővel hatnak mindenkire, aki szemtől szembe kerül velük. Olthatatlan vágy ég bennük, hogy újra visszatérjünk fenséges nyugalmához és csöndjéhez, amely azonban gyakran nyugtalansággal és félelemmel tölti el az embert. Egykor jómagam is áldozatul estem Afrika komor varázsának.
Sosem volt szándékomban, hogy közzétegyem sokéves afrikai tartózkodásom emlékeit, tapasztalatait; ha mégis ezt teszem, csupán barátaim buzgó unszolásának engedek. Az olvasóra bízom, hogy megítélje, sikerült-e elébe varázsolnom Afrika világának eleven színességét s egyben végtelen egyhangúságát.

Rengeteg fekete fehér fotóval illusztrálva. 313 oldal.
Gondolat Kiadó, Budapest, 1963. Egészvászon kötésben, jó állapotban.
4500 ft

Vadásznapló Anno

vadásznapló annoVadásznapló Anno

Válogatta és szerkesztette Dr. Székely István

A kötet régi híres vadászaink írásait tartalmazza: Nadler Herbert, Nemeskéri Kiss Sándor, Thurn Rumbach István, Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán stb. 283 oldal.

Jó állapotban. 3000 ft

Zoltán János – Vadászat az Osztrák Magyar Monarchiában

vadászat az osztrák magzar monarchiábanZoltán János – Vadászat az Osztrák Magyar Monarchiában

A Nimród Alapítvány sorozat 95. kötete.

A szerző részletes leírása hogyan is zajlottak a vadászatok a Monarchia ideje alatt.

174 oldal sok illusztrációval. Előjegyezhető

 

A tartalomból:

A habsburgok és a vadászat
I. Maximilian-Miksa
VI. Károly
Mária Terézia császárnő
János József Fábián
I. Ferenc József
Luitpold bajor uralkodó herceg
Rudolf trónörökös
Ferenc Ferdinánd d’Este
József Ágost főherceg
Frigyes Mária Albert
A korszak neves magyar vadászai
Csíkszentmihályi és krasznahorkai Andrássy Manó gróf
Andrássy Géza gróf
Apponyi Henrik gróf (1884-1935)
Balkay Adolf (1851-1927)
Bársony István (1855-1928)
Betleheni Bethlen András gróf (1849-1898)
Chernelházi Chernel István (1865-1922)
Némethi Damaszkin Arzén
Draskovich Iván gróf (1878-1963)
Gróf Dreuner-Enkervorth Ágost János
Egervári Egerváry Gyula 1849-1913)
Galánthai id. Esterházy László gróf (1857-1942)
Esterházy Mihály gróf (1853-1906)
Galánthai herceg Esterházy Miklós dr. (1869-1920)
Festetich Tasziló gróf, 1911-től herceg (1850-1933)
Fónagy József (1859-1913)
Ghymesi és gácsi Forgách Károly gróf (1825-1911)
Hanvay Zoltán (1840-1922)
Herman Ottó (1835-1914)
Nagybányai Horthy Jenő (1877-1953)
Illés Nándor (1836-1907)
Nagykárolyi Károlyi Gyula gróf (1898-1967)
A Lungaui Magyar Zergevadász Társulat
Keglevich Béla gróf
Keleti Károly (1833-1892)
Kégl István gróf (1840-1888)
Koburg-Koháry Fülöp herceg (1844-?)
Krisztoforovics János
Kundt Béla
Ernyesi és Csíkszentsimoni Lakatos Károly (1853-1914)
Maderspach Viktor (1874-1941)
Mátray Gyula (1855-1937)
Nádasdi Nádasdy Ferenc gróf (1842-1907)
Nemeskéri Kiss Pál (1856-?)
Nozdrovai Nozdrovicky Lajos (1862-1943)
Erdődi Pálffy Miklós herceg (1861-?)
Aszódi és podmani Podmaniczky Frigyes báró (1824-1907)
Szlavnicai és bajnai Sándor Móricz gróf (1805-1878)
Sugár Károly (1865-1920)
Széchenyi Béla gróf (1837-1918)
Széki Teleki Sámuel gróf (1845-1916)
Vojnich Oszkár (1864-1914)
Wenckheim Frigyes gróf (1842-?)
Zichy Jenő gróf (1837-1906)
Hogyan vadásztak a monarchiában
A korszak vadászati módszerei
Az egyéni vadászat
A társas vadászat
A német rendszerű vadászat
Parforce-vadászat
Kopózás
Agarászat
Solymászat
Vadállomány-vadgazdálkodás
Orvvadászat
A vadászat szervezettsége
A vadászat szabályozása
A társadalmi szerveződés
Vadászkastélyok
Vadászati kiállítások
Az első nemzetközi vadászatikiállítás: Bécs, 1910
A vadászati kultúra