James Sutherland – Egy elefántvadász kalandjai

Elsõ és egyetlen magyar kiadás az eredeti 1912-as angol kötet fordítása. A könyv mindössze ötven példányban készül! Egyedi kézi kötésű vászonban, nyomott címfedéllel és cimkével. A kötetet a szerzõ saját fotói gazdagon illusztrálják.

Előjegyezhető

Ha valakinek kalandos életet adott a sors, az bizony e könyv szerzője, a történelem egyik legnagyobb és legtapasztaltabb elefántvadásza, James Sutherland. „Karamojo Bell” mellett ő a másik olyan legenda, akinek a neve mellett egyszerűen nem mehetünk el, ha az
elefántvadászat aranykoráról beszélünk.

Skóciában született, ám a gyors meggazdagodás reményében 1896-ban Fokvárosba utazott, mindössze huszonnégy évesen. Rossz tanácsokat követve a zsebében lévő – akkoriban igen komoly vagyonnak számító – 500 angol fontot hamar elveszítette. Hogy biztosítsa a megélhetését, Johannesburgban bokszmeccseket vállalt; kezdetben amatőrként lépett szorítóba, ám kiemelkedő tehetségének köszönhetően hamarosan a profik világáig jutott. Egy epikus küzdelemben, a kilencedik menetben kiütötte a nálánál jóval magasabb és nehezebb indiai exbajnokot, s e győzelem révén tekintélyes summára tett szert. Ezt követően számos kisebb munkát vállalt, míg végül úgy határozott, hogy ő bizony
elefántvadásznak áll. Nagy hatással volt rá az akkor már igen tapasztalt és híres vadász, Marcus Daly – az ő történetei és sikerei végleg megerősítették Sutherlandet az elhatározásában.

1897-ben Mozambikban kezdte meg vadászatait, majd 1902-től 1914-ig Német Kelet- Afrikában folytatta a mesterségét, amely kiváló elefántos vidék volt, és jórészt még teljesen ismeretlen a fehér vadászok előtt. Jelen kötet az 1912-ig bezárólag átélt vadásztörténeteit tartalmazza – ekkorra már túl volt a 447. elefánt elejtésén. Kis jegyzetfüzetébe a vadászatokat követő néhány napon belül feljegyezte a részleteket, így az élmények még frissek és pontosak voltak; a könyvét is ezek alapján írta meg később.
Ízig-vérig vadászember volt, még ha az elefántvadászat jelentette is számára a mesterséget és a megélhetést. A magányt Afrika végtelenségében nem unalomnak, hanem lelki vigasznak tekintette:
„Vénséges világunk ijesztő ütemben telítődik, s ma már alig akad olyan szeglet, hol a zabolátlan természet gyönyöreit szomjazó utazó több napi járóföldre lehetne a civilizáció valamilyen formájától.”

A vadonban a hűséges fegyverhordozói mellett nagy kedvencei, a kutyái – Whiskey, a foxterrier és Brandy, a bullterrier – enyhítették a magányát. Ez a könyv azonban nemcsak a vadászatról szól. Mivel Sutherland éveket töltött a vadonban a bennszülöttekkel, akikkel a siker és a túlélés érdekében teljesen egymásra voltak utalva, bensőséges és bizalmas viszonyba került velük. Ezáltal sok olyan történetet tudott meg az életükről, amit az európai fehér vadászokkal egyébként sosem osztottak meg. Olvashatunk a bennszülöttek hitvilágáról, a babonákról, a varázslókról, örök rejtelmekről és megannyi izgalmas afrikai történetről.

James Sutherland azon kevés vadászok egyike volt, akik már életükben legendává váltak. Az 1912 és 1930 közötti időszakról is tervezett egy könyvet írni, ám ez viszonylag korai, 1932-es halála miatt már nem valósulhatott meg – a vadászirodalom legnagyobb kárára. Az afrikai vadonban töltött évtizedek, a nélkülözés, a nehézségek és a trópusi betegségek megtették a hatásukat: mindössze hatvan esztendősen távozott az elefántvadászok sorából. Bár nekünk ott van gróf Széchenyi Zsigmondunk és Kittenberger Kálmánunk, akiknek révén csodálatos könyveket kaptunk Afrika mesebeli világáról és az ottani vadászatokról, az angol vadászirodalom – már csak a gyarmati múltnak köszönhetően is – igencsak bővelkedik a kiváló kötetekben. Ilyen ez a mű is: James Sutherland, a legnagyobb elefántvadász írása valódi „Afrika-klasszikus”, amely méltán érdemli meg, hogy most magyarul is az olvasók elé táruljon. Fogadják hát, és élvezzék örömmel az elkövetkező vadászkalandokat!