Lakatos Károly – Vadászhit
A magyar vadászbabonák és hiedelmek kultusza.
Engel Lajos kiadása, Szeged. 1910-es második bővített kiadás rengeteg szöveg közti illusztrációval.
Ritka vadászati mű erről az igazán egyedi és érdekes témáról.
Eredeti restaurátor által szakszerūen javított kõnyomatos szines papírborítóban jó állapotban. 108 oldal. Ritka antik vadászkönyv.
40.000 ft
Második bővített kiadás. Nágel Ottó bizománya. Szerzői ajánlással, szerzői előszavával az I. és II. kiadáshoz, valamint részletes tartalomjegyzékkel kiegészített, szövegközti, fekete-fehér rajzokkal és könyvdíszekkel, fejezetnyitó fekete-fehér képekkel és iniciálékkal illusztrált kötet.
A kötet szerzője, csikszentsimonyi és ernyesi Lakatos Károly (Győr, 1853. július 23. – Budapest, 1914. április 15.) ornitológus, vadász, kutyaidomító, szakíró. Iskoláit Nagykanizsán és Zalaegerszegen végezte. Főleg a vízi madarak és a ragadozók életmódjának tanulmányozásával és ismertetésével foglalkozott. Mint a budapesti Ornitológiai Központ tagja minden tavasszal és ősszel madárvonulási megfigyeléseket végzett. Az 1890. évi megfigyelései a II. Nemzetközi Ornitológiai Kongresszuson is szerepeltek. Szegeden neves vadászkutya idomító intézetet hozott létre, aminek a vezetője és a tulajdonosa is ő volt. A “Field” c. neves angol vadász és sportlapban is megjelentek az érdekes és nagy szakértelemről tanúskodó írásai. Cikkeit a “Természettudományi Közlöny”, a “Természet” és a “Szegedi Híradó” közölte, ez utóbbinak a munkatársa is volt.
“Lakatos Károly vadászbabonákról szóló könyve nemcsak vadászoknak szól, hanem azokhoz is, akiket érdekelnek a hiedelmek, a babonás dolgok és maga a természetfeletti…” – véleményezi a kötetet Englert László Károly.
A tartalomból:
Közönséges vadászbabonák és balhiedelmek
Előérzetek és álomlátások
“Természetfelettiek” és látományok (víziók)
A gonoszok útvesztője és a csodafű
A mondakör állatjai és az ördög által megszállt fenevadak
Erdei manók, lidércek, garabonciások és káprázatok
Baljóslatú madarak a vadászbabonában
Lidércek, ludvércek és garabonciások
Hableányok, víziemberek és mégegyszer a látományokról
“A legnagyobb kárt maga a természet szenvedte el. Felhangzott és egyre erősebbé vált egy hangos, erőszakos jelszó, amely azt hirdette, hogy az ember feladata az, hogy “átalakítsa és uralma alá hajtsa a természetet”. Ezzel a jelszóval felvértezve látott hozzá az emberiség magát bölcsnek és elhivatottnak érző fele, hogy kivágja az erdő fáit, eltüntesse a régi láp- és mocsárvilágot, beton közé szorítsa a folyókat, tavakat, letarolja a hegyoldalak, völgyek zöldjét. De nemcsak romboltak, építettek is. Hatalmas városok keletkeztek, ahol igyekeztek amit csak lehetett, leaszfaltozni. A racionális helykihasználás érdekében égbetörően gigantikus, kietlen és szigorú geometriájú irodaépületeket, lakóházakat emeltek, lakótelepeknek nevezve el őket, és amikor ezek elkészültek, kötelezővé tették, hogy büszkék legyünk rájuk. Gyárakat létesítettek, hogy munkalehetőséget biztosítva sokak számára, feldolgozzák a “természet kincseit”, és az üzemek a mindennapi élethez szükséges termékekkel együtt ontják az élővilágot pusztító vegyi anyagokat, az őket energiával kiszolgáló erőművek radioaktív szennyeződést juttatnak a levegőbe. A felhők útra kelnek és a határokat semmibe véve öntözik meg savas esővel a még élő erdőket, mezőket. A fák elhalnak, a rétek elszürkülnek, az állatok lassan elfogynak, hangjuk egyre csöndesebbé halkul.
Vajon így kell-e lennie, tűnődik el az ember, miközben elgondolkozva kezébe veszi az öreg, méltóságot árasztó könyvek sorából azt a karcsú, sérülékeny kötetet, melynek új kiadásához előszót ír. Kezébe veszi, belelapoz, majd magát kényelembe helyezve olvasni kezd. Először mosolyogva, jóleső nosztalgiával, majd egyre fokozódó érdeklődéssel olvas. Lebilincseli a világ, amely a sárguló lapokból kel életre. Egy évszázadot utazik át, visszarepülve a múltba. A megelevenedő erdők titokzatosak, terebélyesek, a lápi virágok ezer színben pompáznak, a vadak erősek és szabadon járnak, miként az őket követő, rájuk figyelő, régimódi vadászpuskát szorongató vadászemberek is. Ekkor még a vadászatban van valami nemes és sportszerű, az ember tiszteli és szereti az állatot, akkor is, ha ősi szenvedélytől hajtva leteríteni akarja.”
A szerző további könyvei:
Lakatos Károly: Vadászhit, reptint kiadás
Az erdei szalonka és vadászata
