Ilosvay Ferenc – Jó Vadászatot!

ilosvay vadászkönyvIlosvay Ferenc – Jó Vadászatot!

Ilosvay Gusztáv 24 eredeti felvételével.

Dr. Vajna és Bokor Nyomda kiadása. Eredeti első kiadás 1943-ból.

Olvasmányos vadászkönyv főként apróvadról. A szerző sok cikket írt a korebli vadászújságokba írásai azokban is nagy sikert arattak.

Ilosvay Ferenc (1914-1990) író, újságíró, lapszerkesztő volt, nyírségi földbirtokos családból származott. Publicistaként A reggel és a Pester Lloyd című folyóiratoknál dolgozott. Diplomáját mezőgazdasági és állatorvosi karon szerezte, így néhány évig állatélettani és erdészeti kutatóintézetben is tevékenykedett. 1944 őszén háborúellenes magatartása miatt a Gestapo letartóztatta és Dachau majd Buchenwald koncentrációs táboraiban raboskodott. A háború után a Szabad Szó munkatársa lett, majd az Erdőgazdasági Kutatóintézetben dolgozott, de klerikális és szovjetellenes vádak miatt a kommunista munkatáborokkal is volt alkalma megismerkedni.
1953-ban kiszabadult, és a gemenci vadrezervátum vezetője lett. 1956-ban Pesten részt vett a forradalomban, harcolt a Széna téren, s közben szerkesztője lett a Hétfői Hírlapnak, ezért 1957 elején nyugatra menekült. 1959-től egészen haláláig a Münchenben megjelenő Nemzetőr állandó munkatársa volt, s ezekben az évtizedekben bontakozott ki igazán szépirodalmi munkássága. 1967-ben megnősült, feleségével felváltva Bécsben és Stájerorsztágban éltek. Közben sokat utaztak, vadászszenvedélyét követve többször megfordultak Kenyában, az afrikai szavannák csodálatos paradicsomában is.
Jó vadászatot! című művét még 1943-ban írta Nagykállón. A könyv hűen ábrázolja a szabolcsi vadászparadicsomot, melyet személyes élményei tesznek még színesebbé. A szabolcsi homok uralta vadászmezők nagyszerűségét rendkívül olvasmányosan tárja az olvasók elé, miközben nyulat, rucát, foglyot, fürjet, vadgalambot, rókát, fácánt, ludat, sőt fülesbaglyot is puskavégre kap.
Írásai Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán és Fekete István műveivel mutatják a legtöbb rokonságot.

260 oldal, eredeti kiadói félvászon kötésben jó állapotban. 16.000 ft

 

 

 

ilosvay jó vadászatot